Ide Ide

Sillot
Turizmus

Mallorca nyaralás – élménybeszámoló

A mallorcai nyaralás első napja is remekül sikerült, ugyanis a kezdeti nehézségek után délután 4 órakor már Sillot fantasztikusan szép strandján nyújtózhattunk el a kellemesen meleg homokban a napernyők árnyékában.

Repülőgépünk fél tizenkettőkor indult, így túl korán sem kellett kelnünk, és röpke két és fél óra múlva már le is szálltunk Palma de Mallorca repülőterén, mely Spanyolország egyik legnagyobb repülőtere.

Utazásunk a Nikki Luftfahrt légitársasággal történt, ahol a rövid út lévén csak egy szendvicset kaptunk, mely a repülőgépeken megszokott ételekhez képest meglepően finom volt, lehetett csirkés szendvics és sajtos szendvics közül válogatni. A szendvics egyetlen hibája a mérete volt, ugyanis egy kisebb étkű ember is minden gond nélkül hármat négyet meg tudott volna enni belőle. De azt már megszokhattunk, hogy a repülőgép nem hízlalda. A szendvics után természetesen volt lehetőség egy teát vagy kávét elfogyasztani egy üdítő kíséretében. Üdítőt egyébként már a szendvics előtt is kínáltak, így nem kellett szomjaznunk.

Sillot

14 órakor megérkeztünk Palma de Mallorca repülőterére. A leszállás nem volt teljesen sima ügy, kicsit rázósabb volt, néha úgy éreztük, hogy nem is repülőgépen, hanem hullámvasúton vagyunk, de szerencsére a pilóta sikeresen letett az Airbus 320 gépet.

A repülőtéren ahogy az lenni szokott felvettük a csomagjainkat, majd némi ásványvíz vásárlása után (fél literes 1, 60 euro a repülőtéri automatából) elindultunk megkeresni a Neckermann utazási iroda képviselőjét. Hát itt kicsit meglepődtünk, mert a fiatal hölgy nem volt éppen túl kedves, sőt kicsit talán flegma is, de ez nem veheti el az ember kedvét egy csodálatos nyaralástól. Az útbaigazítás után gyorsan megtaláltuk a buszunkat, amely  a szállodába vitt, sőt volt időnk alaposan tanulmányozni is az ablakokra ragadt bogarakat ugyanis háromnegyed órát ültünk még  a buszon indulásig.

Sillot

Egy órás utazás után megérkeztünk a szállodánkba, mely a Hotel Playa Mar volt. A szállásunkat itt foglaltuk. A kétcsillagos szállodáról túl sok jót nem olvastunk a magyar vendégek tapasztalatai alapján, de szerencsére sok negatívumot meg tudunk cáfolni. A recepció igényes, a recepciós barátságos és segítőkész. A szobánk is teljesen komfortos, a berendezés mindössze néhány éves lehet, szép fa bútorok, rengeteg fény a hatalmas ablakoknak köszönhetően, és egy kellemes ki erkély kerti bútorral. Sőt, előzetes várakozásainkkal szemben még a yacht bérlés is megfizethető áron volt a környékbeli kikötőben.