Ustream további növekedést tervez
Idén további növekedést tervez, és egy új délkelet-ázsiai iroda megnyitását mérlegeli a Ustream élő videóplatform.
Idén további növekedést tervez, és egy új délkelet-ázsiai iroda megnyitását mérlegeli a Ustream élő videóplatform.
Az utazási szolgáltatásokat kínáló magyar honlapokon nem találtak kirívó szabálytalanságot a fogyasztóvédők az Európai Unió összehangolt vizsgálata során.
Közösségi vállalkozást indítottak megváltozott munkaképességűek több mint százmillió forintos európai uniós támogatással Pécsett – közölte a projektet megvalósító, komplex foglalkoztatással és rehabilitációval foglalkozó Retextil Alapítvány.
Tolna megyében a Dél-dunántúli régió átlagánál kisebb arányban csökkentek a főbb adóbevételek 2013-ban, közel hét százalékkal kevesebb adó folyt be öt jelentősebb adónemből – derül ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal összegzéséből.
Várhatóan 2017-ben indul a forgalom az új berlini nemzetközi repülőtéren, az egykori NDK területén kezdett eddigi legnagyobb beruházás befejezése így 6 évet késhet az első tervekhez képest – írta kedden a Bild című német lap.
Felújítják a műemléki védelem alatt álló gyulai Százéves Cukrászdát, a Dél-Alföld egyik legértékesebb, több mint kétszáz éves emeletes városi polgárházát.