Ide Ide

Miskolc Pass turisztikai kártyarendszer indul

Indul május elsején a Miskolc Pass turisztikai kártyarendszer: a kártyával a vendégek egyebek között ingyenesen használhatják a tömegközlekedést, ingyenesen kereshetik fel egy-egy alkalommal a barlangfürdőt, a miskolci strandokat és látogathatnak el a Diósgyőri Várba és a múzeumokba, valamint az egyik, szabadon választott lillafüredi barlangba is ingyen mehetnek be

35 milliárd forint értékű beruházás zajlik a Tisza-tónál

A Tisza-tónál és környékén jelenleg a legkülönbözőbb területeken mintegy 35 milliárd forint értékű fejlesztés zajlik, hogy Magyarország legfontosabb ökoturisztikai térsége színvonalasabb szolgáltatásokkal fogadhassa az ide látogatókat, illetve javuljanak a helyben lakók életkörülményei.

Növelte nyereségét a Zsindelyes

Nettó árbevételének kismértékű csökkenése ellenére megötszörözte nyereségét tavaly a pálinkák és szeszesitalok gyártásával, illetve forgalmazásával foglalkozó érpataki Zsindelyes Kereskedőház Kft.

Elmozdult a mélypontról a lakásépítés

Elmozdult a mélypontról a lakásépítés. Az idén az első három hónapban 1692 új lakás épült, 51 százalékkal több, mint egy évvel korábban, a kiadott lakásépítési engedélyek száma 1654 volt, ami 20 százalékos növekedés a 2013. január-márciusihoz képest.

Tovább nőtt a kereskedelmi többlet

Az év első két hónapjában 3,9 százalékkal nőtt az export és 1,6 százalékkal az import a múlt év azonos időszakához képest, a külkereskedelmi mérlegtöbblet 321 millió euróval 1,242 milliárd euróra emelkedett.